Áhítat

Legutolsó módosítás: 2008. november 30., 19:44

dr. Böröcz Enikő igehirdetése

Igehirdetés a Gyűjteményi Napon

2008. november 22-én

 

TEXTUS:

Az ég és a föld elmúlnak,

De az én beszédeim nem múlnak el soha.”

Márk 13, 31

IGEHIRDETÉS :

 

Azért gyülekeztünk össze, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház gyűjteményeinek dolgairól beszéljünk. Egyszerre szűkebb és tágabb értelemben. Három országos evangélikus egyházi intézmény - a keletkezés sorrendjében levéltár, könyvtár és múzeum – szoros együttműködését tételezi fel a vállalkozás . A cél pedig az, hogy a gyülekezeti, egyházmegyei, egyházkerületi szinteken található levéltári, könyvtári illetve muzeális jellegű anyagok újra felmérésre kerüljenek. Ezen az alapon kell majd kialakulni egy megfelelő, jól áttekinthető rendezési elvnek. Csak ezt követően lehet majd megérkezni egy egyenlőre még csak a reményeinkben létező pontra. Ezen a ponton a gyülekezetekben, egyházmegyékben, egyházkerületekben található levéltári, könyvtári anyagok, illetve a muzeális értékű tárgyak már meg fogják megkapni mindazt a figyelmet és törődést, amely nem csak a fenntartásukat, hanem a fejlesztésüket is segíti. Vágyaink non plus ultra-ja az lehet, amikor ezekkel a dolgokkal való törődés a lelkészi, esperesi, püspöki, országos egyházi szolgálat természetes velejáróivá lesznek. Magyarán szólva az egyház missziójához tartoznak majd.

 Törekvésünknek vannak világvallási, bibliai, egyháztörténelmi, magyar evangélikus egyháztörténelmi gyökerei. Majdnem minden világvallásnak vannak szent iratai, szent könyvei, szent tárgyai és nem utolsósorban szent helyei. Az a tény, hogy olvashatjuk a Bibliát azt tételezi fel, hogy Istennek, embereknek szívügyévé vált az, hogy üzenetet közvetítsenek. Egy a Jézus születését megelőző századok egyikében, a Makkabeusok korából olvashat az ember egy kijelentést arról, hogy Júdás Makkabeus az országban dúló háborúk miatt szétszóródott könyveket összeszedte, és könyvtárat rendezett be belőlük. A tudósítás ezzel a meghökkentő mondattal zárult: „Ha szükségetek lenne rájuk, akkor tőlünk elhozhatjátok őket.” [ II. Makkabeus 2,15.]. Ebben a mondatban már azt húzták alá, hogy a szent iratok, könyvek, tárgyak az egész közösséghez tartoznak. Az Ó és Újszövetség könyveit szintén az a felismerés őrizte meg számunkra, hogy ezekben több van, mint egy embernek, vagy egy szűk körnek szóló egyszeri üzenet. Ezek a könyvek nem csak a hívők közösségének, hanem a világ minden emberének szólnak.

 Ha pedig a magyar evangélikus tradícióra gondolok a fentiekkel kapcsolatosan akkor egy nagyon széles skálát látok magam előtt. Nagy elhatározások és az ezekkel törvényszerűen együtt járó fellángolások és lelkesedések – ezek képezik az egyik végletet. A másik oldalon viszont szégyenteljes mélypontok, totális elhanyagolás. A kettő között pedig a magyar evangélikus gyűjteményügy hol, mint egyes személyek vagy csoportok hűséges munkálkodásának haszonélvezője, vagy pedig egyes személyek és közösségek mulasztásainak kárvallottja. Két huszadik századi példa: Mályusz Elemért és Sólyom Jenőt száműzetésbe küldték az evangélikus levéltárba, és ők magasra emelték azt. Ellenpélda: a kommunista korszak egyik felkapottja, az első egyháztörténész doktor, Rédey Pál. Ő a hetvenes években többek között az egyik dunántúli gyülekezetből azzal a jelszóval vitt el négy, XVII. századi óngyertyatartót, hogy „ezeknek a parasztoknak nincs szükségük rájuk”. Később vissza kellett adnia, és vérig volt sértve. Lisztes zsákban küldte vissza őket. A dolog pikantériájához tartozik, hogy éppen az időben az államhatalom kegyéből regnáló, hasonló egyházpolitikai álláspontot képviselő egyházi vezetők körlevélben indították újra a gyűjteményekkel kapcsolatos törődés gondolatát. A hűség történetei követelmények a számunkra. Az elrettentő történetek figyelmeztetnek. Amikor a gyülekezetekbe megyünk mind a két történet legyen a kezünkben.

 Az egyházi esztendő végéhez közeledve a felolvasott ige kettős üzenetet hordoz. Minden egyes keresztyénnek, de az egész egyháznak az értelmével és a szívével egyszerre kell hittel megragadni. Jézus Krisztus mondja: „Az ég/ azaz a menny és a föld elmúlnak, de az én beszédeim nem múlnak el soha.” Az egyik üzenet ez: a menny és a föld –– a Biblia első mondatára gondoljunk – az Isten által teremtett világ – élő és élettelen dolgok - a múlandóság törvénye alá vannak vetve! Amíg léteznek, addig egyszerre tartoznak a szent és a profán kategóriáiba. Minden, ami létezik, minden amivel dolgozunk ugyanezt a két sajátosságot hordozza. Részben szent és részben múlandó. Egyiket se feledjük! A másik üzenet az ellenkezője: a testté lett Igének, a bűneink miatt keresztre feszített, majd Isten által feltámasztott Jézus Krisztusnak a szavai viszont örök Igék! Ezekbe, de még inkább ezek elmondójába hittel kapaszkodva lehet csak esélyünk arra, hogy önmagunkra, élő és élettelen világunkra, egyházunkra – benne a magyar evangélikus gyűjtemény-ügyre a valóságnak megfelelően gondoljunk. A feladatunk ebben a pillanatban pedig nem kevesebb, mint átmenteni a szentet és megszentelni a profánt. És az is, hogy alázatosan ezt az egészet az örök Ige , az örök Bíró mércéje alá helyezzük, hogy a végső szót – ugyanúgy mint az elsőt - Ő mondhassa majd ki fölöttünk és munkánk fölött is.

 

Dr. Böröcz Enikő

 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2017. december »
december
HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031