Mentsétek meg levéltárainkat!

S. O. S. Mentsétek meg levéltárainkat…

Engedjék meg, hogy az egyházközségi levéltári útmutató tárgyilagos tájékoztatásán túl kissé személyesebben fogalmazzak. Nem átlagos, hanem sokszor vészhelyzettel állunk szemben, ha a gyülekezeti levéltárakról beszélünk. Olyan mértékben veszélynek vannak kitéve ezek a meg nem ismételhető, az egyes gyülekezetek múltjának vissza nem hozható hordozói, hogy mindenképpen figyelmet érdekelnek! Talán nem túlzás, ha a II. világháborús üldözöttekkel kapcsolatban gyakran idézett mondás parafrázisát alkalmazom: aki egy iratcsomót megment, az a drága egyházi múlt egy darabját menti meg az enyészettől.

Vagy tíz évvel ezelőtt a Schwäbische Türkei, Tolna megye avatott kutatója, Kéri Henrik bácsi állított be a levéltárba, ahol hangsúlyosan felhívta a figyelmünket a kitelepített tolnai német evangélikus gyülekezetek levéltárainak a megmentésére. Amire, avatott helytörténészként kétségbeesetten utalt, azt tolnai látogatásunkkor, vagy pl. a Sopron melletti Harkán saját szemünkkel is megláthattuk: embermagasságig felhúzódó zöld penész a falon, vastag, fehér penész a könyveken, iratokon. Másik helyen az iratokat tároló fiókot kinyitva, az iratoknak az egerektől meghagyott maradványaira bukkantunk. Szebbnél szebb, de jórész egyedül hagyott templomok szívszorító látványát az oltár mögötti ládákban, papi padokban, megbomlott rendezettségű iratok egészítik ki. Mit lehet tenni?

Tettük, amit a jónak tennünk lehetett: volt, ahol helyben próbáltuk dobozolni, és az elhagyott leánygyülekezetből az anyába átvittük az iratokat. Volt, ahol a lelkész hozzájárult az iratanyag szinte egészének (anyakönyvek, jegyzőkönyvek kivételével) levéltárba szállításához. A legtöbb helyről egy-egy jellemző iratcsomót, régi, mentésre különösen érdemes részét a levéltárnak elhoztuk, melyeket azóta rendezünk. Az előző esperesek által egyházmegyei gyűjtőlevéltárnak berendezett bikácsi parókia nyolc gyülekezeti anyagát szekszárdi, megyei

levéltárosokkal, megbízás alapján rendeztettük. Kertész Botond kollégával a másik különlegesen hátrányos egyházmegyében, a borsod-hevesiben is kétszer jártunk. Veczán Pál, Istenben boldogult esperes úr szavait hallgattuk a régi evangélikus gyülekezetek elmúlásáról: gyerekek, mikor a temetőben az utolsó evangélikust temettem, azt mondtam: itt már csak két evangélikus van, az elhunyt és a temetést végző esperes.

Aztán egy ponton betelt a raktár, elfogyott a lendület, nem tudtuk tovább folytatni a leletmentést. Segítségre van szükségünk: hiszen a mintegy 250 gyülekezet óriási értékeket képviselő levéltári anyagának mentése összefogást igénylő feladat. A sok helyen maguk a helyi gyülekezet és lelkész által is kevéssé becsült poros, gyűrött iratok mind a drága evangélikus múlt, a gyülekezetek mindennapjainak utolsó és visszahozhatatlan emlékeit őrzik. Óriási tehát a felelősség: egy kis gyülekezet anyaga néha nem több mint 8-10 rendezetlen iratcsomó, és néhány füzet, kötet. A benne levő adatok azonban egy kis 10-200 fős közösség élni akarásáról, hitéről szólnak, és biztatnak a mai nehéz, szórványosodó helyzetben a példájukkal. Elfogyott gyülekezetek, hajdani őrhelyek emlékei ezek az iratok: Abaújszántó, Rudabánya, Kistormás, Kalaznó, Murga kihunyt gyertyájú evangélikus gyülekezeteinek utolsó híradása: voltunk!

Elsőrendűen tehát a figyelem felkeltése, az érték tudatosítása a feladat. Evvel együtt az ellenőrzés, az iratok rendezése. Esperesi, gyűjteményi megbízotti beszélgetések, látogatások témája és feladata ceterum censeóként ez legyen: igen, és hol, milyen állapotban vannak az iratok. Másodsorban példamutató aktivitással kell elöl járni: adunk levéltári dobozt, Köper-szalagot, háztartási csomagolópapírt lehet venni mindenütt. Egy finom porszívóval ki kell takarítani az iratokat tároló szekrényt. Helyre kell állítani a legtöbbször megbomlott rendet: a rendezetlen iratanyagok felhívás a keringőre, az iratpusztulás poklának előtornácára. Az iratok rendezettsége evvel szemben azt hirdeti, itt érték van, amit a lelkekre helyezve őrizni, gondozni és tudatosítani kell!

35 éve már, hogy Sólyom tanár úr vezetésével országszerte lázas rendezésbe fogtak a lelkészek, helyre tették, jelzetelték, jegyzékelték irataikat. Példaszerű, használható, egységes állapotokról tanúskodnak a Sólyom-féle felmérés katonásan sorakozó levéltári csomói. Fájdalom, hogy ezek a 35 éves jegyzékek jó része a lelkészek előtt nem ismert (talán ha 10% hallott erről). Kívánságra a levéltár megküldi a másolatot, ennek alapján kezdjék meg az iratok felmérését. Megvannak-e az akkor jelzett iratcsomók, van-e hiány, hol vannak az azóta keletkezett lelkészi hivatali iratok. Rendezettek-e, jó körülmények között vannak-e? Egy-egy levéltár tűrhető állapotba hozása néha nem több, mint néhány napos munka! Ennyit ilyen érték mentésére fordítani kell!

Ahogy szokták mondani, a rendrakásnál már csak a rend megőrzése a fontosabb: legyen a lelkésznek szeme és ideje az iratokra. Esperesi-püspöki látogatások térjenek ki a gyülekezeti levéltári anyag leltár- és jegyzékszerű vizsgálatára, mint ama híres régi, áldott emlékű püspökök, Kis János, Haubner Máté idején tették. Kulcsfeladat lenne, hogy lelkészváltások esetén a leltárszerű átadás-átvétel tárgya és feladata legyen a gyülekezeti levéltár átadása is.

Ebben a nehéz, de szép feladatban kérem minden érintett együttérző és tevékeny támogatását. Mentsük meg levéltárainkat, mert aki egy iratcsomót ment meg, az a drága gyülekezeti múlt egy darabját menti meg!

Czenthe Miklós