Mint száműzött ...

Mint száműzött…

„kívánsága szerint az Evangélikus Országos Levéltárba beosztottuk”

(Vető Lajos püspök 1958. dec. 31.)

Mint száműzött, ki vándorol a sűrű éjen át… - mormoljuk a Bánk bán ismert szavait. Ilyen belső száműzöttre emlékezünk ma: szürke munkásköpenyében gyorsan végighalad az udvaron, hivatalosan nem állhat szóba az épületben levő teológia hallgatóival. Ha „védett helyen találkoznak”, akkor viszont időt szakít rájuk, barátságosan kikérdezi őket családjukról, ellátja őket életre szóló jó tanáccsal.

A hallgatók emlékezetében úgy él, hogy a teológia tanáraitól hallották, hogy itt dolgozik a levéltárban Sólyom tanár úr, de nem tudták meg, hogyan is került oda, erre nem lehetett magyarázatot kapni. Később, ha szóba került, derült ki, mi is történt tkp. ötven éve az evangélikus teológián. Három szelíd, nagy tudású tanárt szorítottak ki a tanításból, Karner Károlyt, Wiczián Dezsőt és Sólyom Jenőt. Vajon milyen veszteséget szenvedett el az evangélikus teológia és a lelkészképzés ez által? Idén az Ordass Kör emlékezett meg a három teológiai tanár 50 éve történt eltávolításáról: ebben derült ki, hogy a legfiatalabb köztük, Sólyom Jenő még csak 55 éves volt, tehát nyugdíjazása korai lett volna: az elnökségtől olyan területet kért, ahol tudományos munkakészségének megfelelő munkát talál. 1958. dec. 31-én aztán megszületett a püspöki levél: „kívánsága szerint az Evangélikus Országos Levéltárba beosztottuk”.

Jelképes lehet, hogy Erdély szent városából, kincses Kolozsvárból indult ki ez a gazdag, de szomorú életút, és haló porában oda tért vissza: a Házsongárdi temető lutheránus részében helyezték örök nyugalomra. Erdély történelmi levegőjével, a magyarság iránti elkötelezettségével meghatározó volt egész életében.

Ahhoz a nemzedékhez tartozott, aki aprólékos és tisztességes munkát végzett, és azt is várt el környezetétől. A Sólyom tanár úr és könyvei által nevelt és befolyásolt teológus-nemzedékben felébredt a magyar egyháztörténet iránti érdeklődés, a lelkészi gondolkodás történelmileg jól beágyazódott. Ha pl. az egyházföldrajzi intézetben készült máig páratlanul színvonalas statisztikai-egyházigazgatási-művelődési térképekre gondolunk, megértjük azt, hogy milyen nívót képviselt ez a tudós tanár.

Mivel abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy családja nemrég két kötetet is összeállított, egyrészt a rá való emlékezésekből, másrészt válogatott írásaiból, van mire utalnunk, és van mihez nyúlnunk. Az őszinte, tanítványi, lelkésztársi, baráti megemlékezések szavai nyomán megelevenedik lelki szemeink előtt Sólyom Tanár Úr alakja, egyenes tartása, szomorú nézése, igényessége, másikra való odafigyelése.

Az, hogy a fenti száműzött hasonlat nem túlzás, megérthetjük abból a tényből, hogy a Sólyom Tanár Úrral gyakorolt egyházvezetői kegy egyben az egyháztól való elszigetelésével, egyfajta belső emigrációba való kényszerítéssel, megtűrtséggel járt együtt: 10 éven keresztül még csak levéltárvezető sem lehetett, erre a „rangemelésre” csak szolgálatának utolsó éveiben méltatták. Az egyházi sajtóból ki volt tiltva, de tudományos folyóiratokban szerencsére megjelenhettek tanulmányai. Bár szaktudása alapján külföldi konferenciákra hívták, erre nem kapott kiutazási engedélyt, legfeljebb kéziratát olvashatták fel távollétében.

Ezeket a körülményeket azért kell ismerni, hogy levéltári munkája idejét jobban megismerjük. Hiszen ez kétségtelenül az életmű kevésbé ismert, meglehetős homályban levő része. Egy rabságba szorított országban, bilincsbe vert egyházban elszigeteltségbe, megtűrtségbe kényszerített professzor áll előttünk. Aki mégis csodát művel, még ha ezt a csodát nagyon kevesek ismerik is: lényegében újjáteremti a magyar evangélikusok levéltárát. Máig megteremti evvel mindenféle kutatás mélységét és minőségét: aprólékos jegyzetei, kutatói pontosságú feljegyzései, a jegyzékek szikár akríbiával készített táblázatai eligazítanak, folytatásra köteleznek, igen, iskolát teremtettek. Azért is említem ezt külön, hiszen a Sólyom-megemlékezések során ez a tény rendre elsikkad, az ábrázolások a felületen maradva megmaradnak a szürke munkásköpenyben poros iratok fölé hajoló professzor képénél. Ez azonban csak a külsőség: hiszen keze nyomán, alkotói fantáziája alapján a színvonalas fondjegyzékek megelevenednek, máig érvényesek: Sólyom Tanár Úr keze nyomán a levéltár a múlt valódi kincsestárává változott.

Mikor a levéltárba kerültem, a püspök ezt mondta: csináld úgy, mint Sólyom Jenő. Akkor még nem tudtam, ki ő, annál alaposabban találkoztam munkája nyomaival a levéltári munkában lépten-nyomon. Fokozatosan értettem meg az intelem jelentőségét és súlyát. Tiszteletem jeléül lányától arcképét elkérve, másolatát csináltattam, bekeretezve kiraktuk a levéltári kutató falára. Legyen ott rajtunk Sólyom professzor szigorú, igényes és támogató tekintete, intsen a mércére.

Így vallanak róla (Hagyjad az Úrra a te utadat, 2004):

„A magyar evangélikus egyház történetét azonban Sólyom Jenő professzor szerettette meg velem és ez lett az egyik kedves tantárgyam. Luther és Magyarország c. könyvét később is többször elolvastam, ez Luther szeretetére is inspirált. Magyar egyháztörténeti tankönyvét szinte állandóan használom még most is, szolgálatom során végig segítségemre volt.” „Amikor a diktatúra idején őt is félreállították, többször találkoztam vele a Levéltárban, ahol zúgolódás nélkül, alázattal dolgozott, és ezzel példát adott arra, hogy minden körülmények között, végig szolgálni kell.” (Kinczler Irén, 100-101. o.).

Egy másik lelkész arra emlékezett, hogy soproni teológus korában, mikor kérdéssel fordult Sólyom Jenőhöz, az egyháztörténet tanárához, azt a választ kapta, majd megfontolja, utánanézett, és úgy mondta meg kialakított válaszát. Minden lépésében igényes volt, elsősorban saját magával szemben, ebből is a tudomány iránti alázat áradt. Szinte ugyanez a jelenet ismétlődött meg ugyanevvel a lelkésszel évekkel később, mikor életre szóló kutatási programot kapott professzorától, feljegyzést, melyen szerzők és címek sorakoztak, amelyek útmutatást jelentettek, de egyben további kutatásra sarkalltak. (Keveházi László, 96-97. o.).

Ezek az emlékezések mindennél többet mondanak, mindennél jobban világítják meg Sólyom Tanár Úr alakját és jelentőségét, emberségét és tiszta igényességét. Olyan mércét adott evvel számunkra, amelyhez mindvégig jó szívvel igazodnunk lehet és kell.

Czenthe Miklós